Az solyomklima.hu internetcímen elérhető webhely üzemeltetője:
Jelen dokumentum célja, hogy
mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.
Az Adatkezelő egyúttal e dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.
Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.
Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója az solyomklima.hu/adatvedelem hozzáférhetőségeken érhető el. Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett.
2.1. Az Adatkezelő cégadatai
2.2. Az Adatkezelő elérhetőségei
Adatvédelmi kérdésekben Adatkezelő az alábbi elérhetőségeken kereshető meg:
Az Adatkezelő a hozzá beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) 6 hónapig őrzi meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek.
2.3. Adatkezelő Adatvédelmi tisztviselője
3.1. Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok
Elkért adatok:
Az adatkezelés jogalapja: az Érintett megkeresése, szolgáltatás igénybevétele esetén számla kiállítása
Az adatkezelés célja: kapcsolattartás, számla kiállítása, webáruház rendelés
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: szolgáltatás nyújtása nem lehetséges
Az adatkezelésben kezelt adatok: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási cím
Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: a szolgáltatás megvalósulása vagy az igénylés törlése
3.2 Böngésző Süti – Cookie
3.3.1 A sütik feladata
A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére. A sütik főbb funkciói:
A sütik használatával az Adatkezelő adatkezelést végez, amelynek fő céljai:
Az adatkezelés jogalapja: az Érintett opt-in hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: a weboldal működésének javítása
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: nincs lényeges következmény
Az adatkezelésben kezelt adatok:
| Süti | típus | időtartam | leírás |
| cookieyes-consent | szükséges | 10 nap | A CookieYes úgy állítja be ezt a cookie-t, hogy emlékezzen a felhasználók hozzájárulási preferenciáira, így a preferenciáikat tiszteletben tartják a webhely későbbi látogatásai során. Nem gyűjt és nem tárol semmilyen személyes információt az oldal látogatóiról. |
| elementor | szükséges | örökös | A webhely WordPress témája ezt a cookie-t használja. Lehetővé teszi a webhely tulajdonosa számára, hogy valós időben megvalósítsa vagy módosítsa a webhely tartalmát. |
| wpEmojiSettingsSupports | szükséges | munkamenet ideje | A WordPress akkor állítja be ezt a cookie-t, amikor a felhasználó emojikkal lép interakcióba egy WordPress-webhelyen. Segít meghatározni, hogy a felhasználó böngészője megfelelően tudja-e megjeleníteni a hangulatjeleket. |
| _ga_* | analítika | 1 év 1 hónap 4 nap | A Google Analytics beállítja ezt a cookie-t az oldalmegtekintések tárolására és számlálására. |
| _ga | analítika | 1 év 1 hónap 4 nap | A Google Analytics úgy állítja be ezt a cookie-t, hogy kiszámítsa a látogatói, munkamenet- és kampányadatokat, és nyomon kövesse a webhelyhasználatot a webhely analitikai jelentéséhez. A süti névtelenül tárolja az információkat, és véletlenszerűen generált számot rendel hozzá az egyedi látogatók felismeréséhez. |
| ba_vid | szükséges | Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig. | Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie használata a csalók felismeréséhez szükséges. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásaidból származó adatokról tudjuk, hogy egy felhasználótól származnak. |
| ba_vid.xxx | szükséges | Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig. | Célja a a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásaidat követhessük két munkamenet között az adott honlapon. Ezeket az adatokat gyűjti: ba_vid, userhez kapcsolódó ID, amely a böngésző tulajdonságaiból összeállított hash, az alapján az első, a mostani és az utolsó látogatásod időbélyeged az adott honlapon, az aktuális munkamenet ID, harmadik feles cookiekhoz való engedély. |
| ba_sid | szükséges | 30 perc | Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a munkamenetedet azonosítani tudjuk honlapokon átívelően. |
| ba_sid.xxx | szükséges | 30 perc | Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a böngésződ munkamenetét (session) azonosítani tudjuk az adott honlapon belül. |
| BarionMarketingConsent.xxx | marketing | Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig | Célja azon nyilatkozatod tárolása, hogy hozzájárultál-e a böngészési szokásaidból származó adatok gyűjtéséhez és a vásárlási szokásaid vizsgálatához személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. Amennyiben a hozzájárultál, akkor a működéshez szükséges cookie-k között elhelyezett alábbi, bankkártyás csalásmegelőzési célú cookie-k által gyűjtött adatokat, böngészési szokásaidat a vásárlási szokások vizsgálatához is felhasználjuk személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. |
| Media and advertiser partners’ cookie | marketing | A cookie-król részletes tájékoztatást az egyes partner cookie tájékoztatójában találod. Az ilyen célú cookie-kat használó partnerek listáját a cookie tájékoztatójukra mutató hivatkozással együtt itt találod. | Célja a Barion rendszer és az adott partner rendszerének eltérő felhasználói azonosítójának szinkronizációja, párosítása. A fenti cookie-k működésük részeként jelzik a partnerek szerverének, hogy töltse le a saját felhasználói azonosító cookie-ját a weboldal látogatójának böngészőjébe. Így a két rendszerben egyidőben, egy böngészőben keletkező azonosítók párosítva lesznek. |
3.3.3. Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége
Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző „Segítség/Help” menüjében találhatóak meg. Ezek segítségével a sütik:
A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:
4.1. Általános adatkezelési irányelvek
Adatkezelő a 3. pontban felsorol Adatkezelésekben a személyes adatok kezelését, minden esetben az adatkezelésben megadott céllal és az ott megadott jogalap alapján, a 4.2. pontban felsorol jogszabályok szerint végzi.
A személyes adatok kezelése minden esetben az Érintett önkéntes hozzájárulásával történik, amely hozzájárulást az Érintett bármikor jogosult visszavonni.
Adatkezelő egyes személyes adatokat, jogszabályi kötelezettség folytán, bizonyos esetekben és bizonyos rendhagyó feltételek esetén, köteles az Adatkezelésekben leírtaktól eltérő módon kezelni, átadni, továbbítani, tárolni. Ilyen esetekben Adatkezelő gondoskodik az Érintettek értesítéséről, amennyiben az adott jogszabály előírásai ezt lehetővé teszik, vagy nem tiltják kifejezetten.
4.2. Az Adatkezelések jogalapját adó jogszabályok
Adatkezelő a személyes adatok kezelését az alábbi jogszabályok alapján végzi:
5.1. Az adatok fizikai tárolási helyei
Adatkezelő a személyes adatokat integrált informatikai rendszerén tárolja. A rendszer elemei a következő földrajzi, fizikai helyeken vannak elhelyezve:
| Adatkezelő fióktelepe | 5000 Szolnok Szántó körút 39. 2\6 | szolgáltató |
| Tárhely.eu | 1144 Budapest, Ormánság utca 4. 10. em. 241. | tárhelyszolgáltató |
5.2. Az adatok informatikai tárolásának módja és logikai biztonsága
Adatkezelő a személyes adatok kezelését elsődlegesen megfelelően kiépített és védett informatika rendszerén végzi. Az informatikai rendszer üzemeltetése során gondoskodik az azon tárolt, feldolgozott és továbbított adatok információbiztonsági alapattribútumainak megfelelő szintjéről, úgymint a kezelt adatok:
Adatkezelő a kezelt adatokat:
védelmi intézkedések strukturált rendszerével védi. Adatkezelő a védelmi intézkedéseket rendszerét és az egyes védelmi intézkedések védelmi szintjeit, a védendő adatok fenyegetéseinek hatására felmerülő kockázatokkal arányos mértékben alakítja ki és működteti. A védelmi intézkedések adatvédelmi szempontból elsősorban a véletlen vagy szándékos törlés, jogosulatlan hozzáférés, szándékos és rosszhiszemű nyilvánosságra hozatal, véletlen nyilvánosságra kerülés, adatvesztés, adatmegsemmisülés elleni védelmet célozzák.
Az adatokat elsődlegesen az Adatkezelő, illetve belső munkatársai jogosultak megismerni, a jogosultsági szabályoknak, a jogosultsági rendszernek és az egyéb belső szabályozásoknak megfelelő mértékben. Az Adatkezelő egyes adatokkal kapcsolatos műveleteket, feladatokat, harmadik fél Adatfeldolgozókkal végeztet el. Az Adatkezelő az adatokat a felsoroltakon túl nem teszi közzé és egyéb harmadik személyeknek nem adja át.
Az Érintett az Adatkezelő által kezelt személyes adataival kapcsolatosan – többek között – a következőkben leírt jogokkal élhet.
7.1. Az Érintett hozzáféréshez való joga (GDPR 15. cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja át, kivéve ha az Érintett másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül..
7.2. Helyesbítés joga (GDPR 16. cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára.
7.3. Törléshez való jog (GDPR 17. cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll::
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:
7.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog (18. cikk)
Az Érintett kérésére a Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
7.5. Adathordozáshoz való jog (20. cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa.
7.6. Tiltakozás joga (21. cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
7.7. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (22.cikk)
Az Érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
7.8. Visszavonás joga
Az Érintett jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja.
7.9. Jogorvoslati lehetőségek
Jogai megsértése esetén az Érintett a 2.2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, vagy a 2.3 pontban megadott Adatvédelmi Tisztviselőnél kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. A Ezek eredménytelensége esetén Érintett jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.
7.10. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége
Hatósági megkeresés, vagy egyéb jogszabályi kötelezettségen alapuló egyéb szervezet megkeresése esetén Adatkezelő adatkiadásra lehet köteles, vagy arra lehet kötelezhető. Ilyen esetekben Adatkezelő törekszik csak annyi és olyan jellegű személyes adat kiadására, amely az adatkiadási kötelezettség szempontjából feltétlenül szükséges.
Budapest, 2024. szeptember 9.